Szeretném méltó módon elbúcsúztatni ezt a nyarat, mert csupa jó dolog történt velem. Arra gondoltam, elmesélem néhány napos olaszországi kiruccanásomat. Ez volt az első alkalom, hogy egyedül indultam útnak. A célországban természetesen ismerősökkel töltöttem az időm nagy részét, de ez a tapasztalat ráébresztett az egyedül utazás előnyeire. Még egy új barátot is szereztem, de erről majd később.

Szeretek busszal utazni, jó dolog az ablakon kibámulni és elmerengeni. Úgy döntöttem, hogy Olaszországba is így fogok eljutni. Szerencsére ma már könnyű ilyen lehetőséghez jutni, több busztársaság is közlekedik az útvonalon. Az enyém a Népligetből indult egy júniusi reggel, 7 órakor. A célállomás: Milano (Lampugnano). A tervezett érkezés este 20.50 perc volt, de több utastársammal is sikerült beszélgetnem a hosszú út során, akik mondták, hogy gyakran 20-25 perccel a tervezett érkezés előtt már eléri a busz az adott célállomást. Ez így is lett. Kicsivel 20.30 előtt megérkeztem Milanoba.

Az út előtt egy kicsit izgultam, azon gondolkodtam, hogy mit fogok csinálni kb. 14 órán keresztül egyedül. Ha adhatok egy jó tanácsot mindenkinek, aki ilyen hosszú buszutat tervez, az az, hogy mindenképp készítsen magának jó sok szendvicset, esetleg egy kis csokit is vigyen és legalább 1,5 liternyi folyadékot. Szerencsére a buszon volt lehetőség mosdó használatára és a telefont is lehetett tölteni. A wifire sajnos valamiért nem tudtam csatlakozni, így elég sok mobilinternetet voltam kénytelen használni, hogy elüssem az időt.

Szóval, a buszom reggel 7-kor a tervezett módon elindult a Népligetből. Jó sokáig mentünk, Budapest után a következő megálló már Szlovéniában Maribor városa volt. Ott 10 percet várakoztunk, néhányan leszálltak és jó sok új utas csatlakozott hozzánk. Ezután tovább indultunk és Ljubljana következett. A Szlovén autópályán nagyon sok helyen felújítási munkák zajlottak, így néhol a busz rengeteget szlalomozott bóják és lezárt útszakaszok mentén.

A másik szlovén megállónk, Ljubljana után már nem álltunk meg, csak Udinében, ami már Olaszország. Ott 20 perces pihenő következett. Na de mi történt Ljubljana és Udine között? Megismerkedtem egy nagyon kedves idős nénivel, akinek szintén Milano volt az úticélja. 73 éves, és már közel 20 éve Olaszországban él. Jól beszéli a nyelvet, a párja egy idős olasz úr, együtt élnek Milano külvárosában. Nagyon jóban lettünk. Telefonszámot is cseréltünk és azóta többször beszéltünk már.

Olaszországban sokkal több megállót érintettünk járművünkkel. Tulajdonképpen átalakult egy észak-olasz helyi járattá.

A milanoi megálló a város szélén található. Aki itt száll meg, annak metróval érdemes a belvárosba mennie, ami közvetlenül a buszpályaudvar mellett van. Az én szállásom Alessandriában volt, ami körülbelül 1 óra autóút még. Ismerőseim, akik az említett városban laknak, segítettek eljutni szállásomhoz, ők jöttek értem kocsival, így könnyű dolgom volt. Biztos ami biztos, utánanéztem, hogy van-e más mód eljutni oda. Vonat és busz is rendelkezésre áll, de viszonylag ritkán járnak.

Megérkezésem estéjén nagyon fáradt voltam, így zuhanyzás után rögtön bedőltem az ágyba és reggelig aludtam. Másnap kicsit körülnéztem a városban. Alessandria nem kimondottan turistacélpont, kevéssé zsúfolt mint a nagyvárosok. Egy nyugodt és kicsi város szép épületekkel. Kevés híres látványossággal rendelkezik, de hangulata és szűk utcái nagyon elragadóak.

Rengeteg étterem, kávézó és bár van a városban. Bőven van lehetőségünk válogatni. Sok apró boltba is betérhetünk, legtöbbjük nagyon pici, családi vállalkozás és minőségi termékeket árulnak. Nagyobb üzleteket és üzletláncokat keveset láttam.

Egy étteremben megkóstoltam a pizzát, ami nagyon jó volt. Feltétnek sonkát és olívabogyót választottam. Meglepő módon nem volt étlap. Az asztalokon kihelyeztek egy laminált kártyát, melyen QR-kód szerepelt. Ezt kellett beolvasni, ezzel tudtuk telefonon megnyitni az elektronikus étlapot.

Este találkoztam ismerőseimmel, és együtt vacsoráztunk. Rengeteg teraszos étterem van, mi is egy ilyet választottunk. Meglepett, hogy még egy ilyen kisvárosban is teljesen meg tudnak telni az éttermek még hétköznap is. Az árak itt elég magasak, egy pizza 10-15 euró között mozog, egy gombóc fagyiért pedig minimum 2 eurót kell fizetni. Mindenhol van lehetőség kártyával fizetni és  az olaszok a végösszegbe beleszámítják a szervízdíjat, tehát borravaló nem létezik.

A következő két napot is a városban töltöttem. Sétáltam, a boltokban nézelődtem és igyekeztem minél többet gyakorolni a nyelvet. Az emberek elég barátságosak, könnyű volt velük szóba elegyedni.

Egyik nap délután kibuszoztunk a városból, majd egy rövid séta után megcsodálhattam az igazi, gyönyörű olasz vidéket. Találtunk egy teraszos éttermet, ahol nagyon finomat sikerült ennünk.

Ittam egy pohár vörösbort is, elég testes, erős ízű bor volt, de sajnos nem emlékszem a nevére. Megkóstoltam a ricottával töltött raviolit, nagyon puha és finom volt. A tetejére szarvasgombát reszeltek.

Utolsó napomon ellátogattunk a Lago Maggiorehoz. Ez az egyik legszebb észak-olaszországi tó, a Svájci határnál. A tó egy szakasza már Svájchoz, Ticino kantonhoz tartozik. Földrajzi elhelyezkedése miatt a helyieken kívül rengeteg francia, német és svájci turista is megfordul. Magyarokkal látogatásom alatt egyáltalán nem találkoztam. Ha valaki autópályán szeretné megközelíteni a tavat, akkor érdemes Stresa városáig menni, onnan hajók indulnak a szigetekre. A hajókkal a szigetek között is lehet utazni.

Két szigetet látogattunk meg, az egyik az Isola Bella, a másik az Isola dei Pescatori. A szigeteken bárok, éttermek és múzeumok találhatók. Azt tapasztaltam, hogy elég nagy drágaság van. Az éttermek drágák, aki hűtőmágnest szeretne venni, annak 3-4 euróval kell számolnia, a képeslapok 2 euró körül vannak. Rengeteg mást is lehet venni, tényleg szinte mindent. Ruhákat, gyerekjátékokat, bőrtermékeket, nassolnivalókat és ékszereket is.

A szigetek gyönyörűek, a tópart mentén számos hatalmas ház és nyaraló épült. A hely hangulata csodás, rengeteg utcai árus, szép épület van és gyönyörű mediterrán növények emelik tovább a hangulatot. Az utcákon érezni az éttermekből jövő finom illatokat is. 

Az Isola Bellán meglátogattuk a Catello Borromeo-t, a belépő ára itt 20 euró volt. A kastély kívül-belül csodálatos. Aki a tónál jár, semmiképp se hagyja ki. Pozitív dolog, hogy a kastélyban lehet fotózni, természetesen csak vaku nélkül. A dolgozók nagyon kedvesek és segítőkészek, mindenki udvariasan útbaigazít és válaszol minden kérdésre.

Összességében azt tudom elmondani, hogy mindenképp megérte ellátogatni erre a helyre. Bármikor szívesen visszamennék, hogy még többet felfedezzek és még többet lássak ebből a csodálatos tóból. Nap végén, mikor visszatértünk a szigetekről Stresába, még sétáltunk egy kicsit, aztán visszaindultunk Alessandriába. 

Másnap délután 16.30-kor indult Milanoból a buszom, ami következő nap 06.55-re érkezett volna Budapestre. A tényleges visszaérkezés itt is kb. 30 perccel korábban volt, már 06.20 körül a Népligetben voltam.

A busz hazafele egy kicsit más útvonalon közlekedett, Olaszországon belül más városokat érintettünk és Magyarországon is megállt Budapest előtt Siófokon. 

Milano után az első nagyváros, ahol megálltunk, Velence volt. Sokat mentünk a tenger mellett. Sajnos mire Trieszt partjaihoz értünk, már besötétedett, így  akkor már nem sokat láttam.

Az utazást egy buszos város, vagyis inkább országnézésnek fogtam fel. Ha nem is láttam ez idő alatt sokat a városokból, egy kicsit azért kaptam a helyi hangulatból. Voltak, akik tudtak éjszaka aludni a buszon, nekem szerintem maximum 10-15 percet sikerült. Az éjszakai járaton határozottan kevesebben voltak, mellettem sem ült senki, így volt elég helyem kényelmesen utazni.