Néhány éve ismerkedtem meg Massimoval. Egy olasz srác az internetről. Azóta volt alkalmunk többször is személyesen találkozni. Mielőtt találkoztunk, hónapokig e-maileztünk, később skypeoltunk. Sokat meséltem neki a magyar kultúráról, írtam neki a szép városainkról, az ételeinkről és egy kicsit a történelmünkről. Mielőtt elkezdtünk egymásnak írni, szinte semmit nem tudott az országról. Budapestről hallott, de nem járt még itt. Szakmájából adódóan világutazó. Járt már Japánban, Amerikában, Kínában és rengeteg európai országban is. Magyarország viszont kimaradt neki. Érdekes módon a nyelvvel kapcsolatos dolgokat ő hozta fel először. Néhány üzenetváltás után szeretett volna meglepni egy-két magyar kifejezéssel. Nem sokat tudott alapvetően az országunkról, azt hitte, hogy mi is valamilyen szláv nyelvet beszélünk mint a környező országok legtöbbje, ami engem személy szerint teljesen meglepett.
Massimo nyomozása kezdetekor a wikipédiát kezdte böngészni, ahol finoman szólva is sokkot kapott az esetektől, az ábécétől és a ragozástól is. Kérdezte, hogy ezt hogy lehet mind megtanulni? Őszintén szólva fogalmam sem volt, és igazából most sincs, hogy mit élhet át egy külföldi, amikor elkezdi a nyelvünket tanulni. Hirtelen belém hasított az az ötlet, hogy mi lenne akkor, ha adnék neki néhány magyar órát. Tetszett neki az ötlet.
Na jó, megígértem neki, hogy tanítom egy kicsit magyarul. De most hogyan tovább?
Első lépésként elmentem a könyvtárba. Kikölcsönöztem a "Halló, itt Magyarország" című tankönyv első kötetét támpontnak, de alapvetően powerpoint segítségével készítettem prezentációkat. Első órára az ábécével készültem, illetve egyszerű kifejezésekkel, köszönésekkel, bemutatkozással. A magyar ábécében a több betűs mássalhangzók enyhén szólva is sokkolták. Először nem akarta elhinni, hogy ilyen létezik. A kifejezéseket és a dialógusokat felolvastam neki, azokat nagyon jó kiejtéssel hamar tudta memorizálni.
A második órán ismételtünk egy kicsit, majd megismerkedtünk a személyes névmásokkal és a létigével. Na itt azt hiszem sikerült majdnem elvennem a motivációját, pedig az esetekbe még bele se mentünk, illetve más igék ragozásába sem.
Mivel Massimo nem szeretett volna profi lenni, csak egy kicsit megismerkedni a nyelvvel, úgy döntöttem, hogy a nyelvtani szabályokba és a miértekbe csak minimálisan fogok belemenni az órák során. Őszintén szólva nekem is hatalmas kihívás volt utánanézni annak, hogy egyáltalán mi miért van, mit miért úgy ragozunk ahogy, és miért épp azt az esetet használjuk amit.
Ezúton is szeretném kifejezni minden tiszteletem a magyar mint idegennyelv tanároknak. Mivel nem volt sok óránk, tényleg csak ismerkedés, természetesen Massimot nem folyékonyan tanítottam meg magyarul. Viszont már be tud mutatkozni, el tudja mondani hol lakik és tud rendelni az étteremben enni és inni.
Néhány óra után megkérdeztem, hogy mi a véleménye a nyelvről most, hogy már kicsit jobban ismeri. Azt válaszolta, hogy elképzelni sem tudta volna, hogy egy ilyen kis nyelv ennyire összetett tud lenni. Világszinten nem sok anyanyelvi beszélőt számlál a magyar nyelv, mégis nagyon komplex és összetett a nyelvtana. A kiejtés nem okoz neki nehézséget, a betűk megismerése után könnyűnek tartja. Ezt én is bátran alátámasztom, mert szerintem is nagyon jól ejti ki a megtanult szavakat. A nyelvtannal nem tudott és valószínű nem is fog soha megbarátkozni.
Milyen volt nekem magyarul tanítani egy olaszt? Őszintén szólva, nagyon megtisztelő. Nagyon jó érzéssel töltött el, hogy egy külföldi, akinek sokáig semmilyen ismerete nem volt az országunkkal kapcsolatban, ennyire bele tud mélyülni a nyelvtanulásba egy-egy óra alkalmával. Mivel ezek a tanórák teljesen kötelezettségmentes, baráti órák voltak, mindig vidám hangulatban teltek. Sokat nevettünk, az órák utolsó perceiben nyelvtörőket mondtunk. Én olasz nyelvtörőket próbálgattam, ő magyar nyelvtörőket. Sok vicces pillanatunk volt. Az órák során nem csak ő szerzett új élményeket, hanem én is.
